gyors összefoglaló következik az elmúlt hét eseményeiből. először is, át lettem helyezve hatóságilag, most már nem Haverhill-ben lakom, hanem Framingham-ben, ami kb. 60 mérföldre van az előzőtől. Danival meg a két Ágival vagyok, az épület előtti, illetve az attól kb 10 perc sétára lévő medencénél dolgozom.
múlt hét pénteken voltunk Tomival, Danival meg Scott-tal New England-i Six Flagsben, ami az egyik legnagyobb, legnevesebb vidámpark az országban. ötven dolcsi a belépő, amiért egész nap arra ülsz fel és annyiszor amire és ahányszor csak akarsz. rettenetesen nagy, kb három napig lehetne próbálgatni a dolgokat. van vizi park is benne, oda fürdőnacival kell menni, ami nem volt ugyan nálunk, de az időnkbe sem fért volna bele. de nem is ez a lényeg (csak hogy Zsokit idézzem), hanem a hullámvasutak. sok, nagy, gyors, ijesztő, durva.
a tomahawk-on nyitottunk, amúgy bemelegítésnek. a képről talán nem egyértelmű, de a tányér amin a székek vannak forog, miközben a kar mozgatja mint egy ingát. nagyon, gyorsan. mert ez a mottó mindenhol.
aztán néhány vargabetűvel ugyan (vadvizi csónak, libegő stb) elkezdük módszeresen végigjárni a hullámvasutakat. bírom én az ilyesmit, de néha remegő térddel szálltam ki. megfelelő előjáték után eljutottunk a Superman-hez (adatok itt). mondhatni az "A HULLÁMVASÚT". mindenki ismeri az a fura emberi tulajdonságot, hogy ami lentről egyáltalán nem tűnik magasnak, az fentről már igenis az. nos, a supermannél nem érheti ilyen érzékcsalódás az embert: ez volt az egyetlen, ami már lentről is iszonyatosan magasnak és félelmetesnek tűnt. ezt a képet meghagyom eredeti felbontásban, tessék megnézni mekkorák az emberek az állványhoz képest. áhh reménytelen, ezt nem lehet szavakkal vagy képekkel visszaadni. a sok hullám után van egy rész, ahol alagúton megy át a vonat, amiben pára vagy száraz jég van, szóval mész bele a nagy sötétségbe ezerrel. a végeredmény: sokk, visítás, adrenalin.
11-től fél hétig voltunk bent, levezetésként visszamentünk a tomahawk-ra. ennyi edzés után persze már korántsem volt olyan vészes, vágtuk az unott pofákat, az ásításokat, a látványok órára nézéseket. ezt a gépet kezelő személyzet viszont személyes sértésnek vette, ezért megnyomták a nagy piros gombot, és a szokásos kakaón kívül rákapcsoltak némi extrát. de annyit, hogy bostonban kihúnyt a világítás egy pillanatra. eltorzult arc, görcsös kapaszkodás, és sikít, sikít, sikít. ahogy a régi indián közmondás is tartja: "ne packázz azzal, aki a hullámvasutadat irányítja".
azóta nem sok érdekes történt, de azért majd megpróbálok jelentkezni rendszeresen. a vidámparkban több tonna képet lőttem, de itt vadászni kell a netet, szóval csak néhányat töltök fel, a többit majd otthon lehet csekkolni, személyesen.
