tegnap megérkeztek Balázs barátai, Peti és Rita. szóval most már négyen vagyunk a lakásban, de így is simán elférünk. mint érkezéskor kiderült, a táncrend is változott mára: Balázs maradt Little Riverben, Peti ment a helyemre Pine Brookba, én pedig Ritával takarítani Lawrencebe, aztán onnan mentünk dolgozni Nashua-ba, egy két medencés lakóparkba. ja igen, azt elfejetettem, hogy ők ketten már tavaly is itt voltak, úgyhogy rutinosnak számítanak.
Rita volt a mitfahrer, a lawrence-i medencetisztítás után zötyögtünk szépen dél felé az interstate 495-ösön, de úgy tűnik megkoptak az emlékek, iletve a lawrence kitérő is belejátszott, de sikerült megtalálnunk az egyik leghoszabb utat célunk felé. kb másfél órát kocsikáztunk mire sikerült megtalálni azt a rohadt lakóparkot (ami - mellesleg megjegyezném - az eddigi legnagyobb a látottak közül. Rita mondta, hogy tavaly mondták nekik hány lakás van ott, pontos számra nem emlékezett, de ezres nagyságrend. jajksz.) én kerültem a "nagyobb" medencéhez, egy hosszúkás téglalap alakú darab, a sekély részen három láb (~90cm) mély, és fokozatosan mélyül, mígnem a másik végén eléri az ördögi négy láb (~120cm) mélységet. na, és ilyen helyekre is küldenek életmentőt...
a munka eseménytelenül telt, csúcsidőben kb húsz látogatóm volt, és én reménykedtem, hogy a százhúsz centis vízbe senki nem próbál belefulladni. a medence mellett grillparti volt, aminek aktuálpolitikai jelentőségét egyszerűen nem lehet túlbecsülni: zsidók és arabok sütögettek együtt, jó keresztényként (nyehe) megosztva egymással a legjobb falatokat, sőt, még nekem is jutott két hotdog (biztos nem röfi volt, mert azt az arabok nem eszik. apropó, van valami húsfajta amitől Mózes népe tartózkodik?). a népek nagy megbékélése keretbe foglalta a délután eseményeit, és kishíján túlóráztam is, mert itthon hagytam a telefonom, így fogalmam sem volt mennyi az idő, Rita jött értem negyed kilenc körül, hogy indulni kéne már. jah igen, a másik dolog: az első 1-2 mondatom után az egyik vendég az akcentusom alapján meggyanúsított, hogy angol vagyok, de tisztáztuk hogy felesleges engem ilyesmivel sértegetni. minden medencénél van néhány ilyen, ebből arra következetetek, hogy a londoni egy év alatt felszedett kiejtésem azért nem kopott még el teljesen.
hazafelé már a jó úton jöttünk, a pályán beálltam a csordába a belső sávban és tartottam a nyolcvan mérföldes (130km/h) áltagtempót, ami a sűrűn kihelyezett 55mph-s korlátozásoknál merésznek tűnhet, de mivel mindenki ennyit ment, én sem féltem. megjegyezném ugyanakkor (ezt majd egy közlekedéses bejegyzésben jobban kivesézem ha lesz időm), hogy 65-75mph között mozog a normál megengedett sebesség az autópályán, és 80 fölé senki sem megy. szóval jólnevelt, vagy inkább megfélemlített gyorshajtók ezek mind. bájdövéj autó, három nap alatt kiautóztam egy szinte teli tankot a kocsiból, fogalmam sincs mennyit fogyaszt, de azért lehet sejteni hogy elég sokat vezettem az utóbbi napokban. ja, és kezdek hozzászokni az autómata váltóhoz, bár megállásnál még mindig kinyomom a képzeletbeli kuplungot.
mára ennyi, ez elég lapos lett, de fáradt vagyok. szép napot.
